2020-ra csak megújuló energiákkal müködik a Samsung



Kép forrása: Samsung

A Samsung bejelentette, hogy 2020-ra 100%-ban megújuló energiákra áll át. Ami így érinti az Egyesült Államokban, Európában és Kínában lévő irodáit és gyárait és köztük a Jászfényszarun található magyar telephelyet is. A multinacionális vállalat jelenlegi energiaigényének mindössze 1%-át fedezik megújuló energiaforrások. 
 
A vállalat hamarosan publikál egy jelentést, melyben részletezi a jövőbeni terveit. A lépést elősegítette a Greenpeace több éves kampánya, melynek célja, hogy a nagy vállalatok felismerjék az éghajlati válság fontosságát és tegyenek egy élhetőbb jövőért.
 
Segítsen terjeszteni a megújuló energiák hírét és ossza meg a posztot ismerőseivel!
 
Ha pedig Ön már napelemekben gondolkodik akkor keressen minket és segítünk a teljes körű kivitelezésben! www.gsenapelem.hu/kapcsolat

Tokió napelemes utat épít a 2020-as Olimpiára

A tokiói városi vezetés azt tervezi, hogy olyan napelemes rendszert vezet be melyek nem tetőkön, hanem a város közútjain fognak elhelyezkedni. Ezek egy speciális gyantával lesznek ellátva, így ennek köszönhetően a járművek szabadon közlekedhetnek rajta.
Ilyen utakat már korábban bevezettek Franciaország autópályáin és Hollandiában kerékpáros utakon.

Tokió célkitűzése, hogy 2030-ra a megújuló energiaforrások a város energiafogyasztásának mintegy 30 százalékát fedezzék.

A “szoláris utak” bevezetésével kapcsolatban a  probléma a magas költségek. Mivel a technológiát még nem használják széles körben így annak összetevői még nem a tömeggyártás része. Franciaországban körülbelül 5 millió eurót költenek egy kilométernyi napenergia-telepítéshez.

A kormány azt reméli, hogy Tokió élenjáró lesz az újításban és ezzel elősegíti az ország többi részében is a rendszer terjedését.

Segítsen terjeszteni a megújuló energiák hírét és ossza meg ismerőseivel!

Ha pedig Ön már napelemekben gondolkodik akkor keressen minket és segítünk a teljes körű kivitelezésben! www.gsenapelem.hu/kapcsolat

Veszprém megye is napelemekkel újít

Veszprém Megye Kormányhivatala is napelemmel korszerűsít, hála a „Középületek energiahatékonysági fejlesztése” nevű európai uniós felhívásnak, melyre sikeresen pályáztak. Így ennek segítségével Veszprém megye több középülete is megújult és napelemes rendszerekkel bővült.

A Veszprém Megyei Kormányhivatal Főigazgatója, Dr. Vajda Viktoria azt nyilatkozta, hogy a felhívás célja, hogy az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaság felé történő lépéséket serkentsék minden ágazatban. Továbbá elmondta, hogy az épületeken végzett munkálatok az ingatlan állapotától függően eltérőek voltak, azonban megújuló energia kivitelezésével az épületek mindegyike érintett volt.

A megye kilenc járásából, 26 épület lett modernizálva, amelyekben az a közös, hogy mind napelemes rendszert kaptak.

Toronyház, mint naperőmű

A Svájcban található Bázel egyik legnagyobb látványossága lett a Grosspeter Tower toronyház. A 78 méter magas épület teljes egész homlokzatát napelemekkel látták el, így naperőműként is tud funkcionálni. A toronyra 450 különböző méretű napelemet helyeztek fel. A befektetésnek köszönhetően pedig az épület a működéséhez szükséges energia 30 százalékát tudja megtermelni.  Szakértők szerint ez nagyon komoly arány.

Andreas Kaufmann, a Burckhard+Partner cég felelős építésze azt nyilatkozta, hogy a városkép megőrzése fontos szempont volt, így olyan toronyházat terveztek amelynél nem látszik, hogy a homlokzat napelemekből áll.

India a napenergia piac új vezetője



A napelem piacra lépésének pillanatától kezdve Kína vezette töretlenül a napenergia iparágat ezidáig. Ugyanis az utóbbi időben egyre több vetélytársa akad és a legnagyobb naperőmű beruházások már nem ott, hanem Indiában valósulnak meg.


A világban jelenleg épülő 10 napelem parkból 5 Indiában valósul meg. 

Az üzemelő energiaparkok tekintetében továbbra is Kína vezet, ez az állapot azonban nem sokáig marad így. A tervek szerint 2019 elején adnak át egy 2225 megawattos napelemparkot Bhadla, Rajasthan-ban, ami átveheti az első helyet. De India tervei közt szerepel még egy 5000 MW névleges kapacitású napenergiapark létrehozása is Gudzsarát államban.

Az indiai napenergia fellendülés következményeként a fotovoltaikus áramtermelés költsége a széné alá csökkent – Kína esetében ez az áregyenlőség csak 2022-től várható az IEEFA szerint.

A szolárpaneleket várhatóan importvámmal sújtják Indiában, ami lelassíthatja a napenergia terjeszkedését. 

Környezettudatos élményközpont, ahol hulladékkal is fizethet akár!



Képek forrása: katicatanya.hu, programturizmus.hu

Katica Tanya - A 2018-as Energy Globe Magyarország díj  közönségszavazásán a „Jövő generációja” kategória győztese. Az Energy Globe Magyarország díj magyar fejlesztésű fenntarthatósági kezdeményezések elismerésére és a környezettudatos szemlélet népszerűsítésére jött létre.

zöld energiával működő, a gyerekeket környezettudatosságra nevelő Katica Tanyán a családok szórakoztatása mellett nagyon nagy hangsúlyt fektetnek a fenntarthatóságra, így lehetett a „Jövő generációja” kategória győztese.

A Katica Tanya egy olyan élményközpont, melynek megszületése óta fontos törekvése, hogy a működése minél fenntarthatóbb legyen. Csak olyan játékaik és attrakcióik vannak, melyek nem fogyasztanak energiát és ha mégis azt megújuló forrásokból termelik elő. Ennél fogva az évente érkező 70 000 látogató energiaigényeit zöld energiából tudják biztosítani. Mindehhez járul segítségül a központ

napelemes rendszere

, szélkereke vagy az esővíz újrahasznosító gépezete. Sőt, a Katica Tanyán egyedülálló módon a belépőjegyek egy részét PET palackkal, aludobozzal és újság vagy kartonpapírral is lehet fizetni. A Katica Tanya célkitűzése, hogy kicsiket és nagyokat egyaránt neveljen játékosan a zöld gondolkodásra. Programjaikon évről évre több tízezer gyermek vesz részt. A rengeteg pozitív visszajelzés és az Energy Globe Magyarország díj elismerés pedig azt sejteti, hogy ez a szám a jövőben még inkább nőni fog.