Toronyház, mint naperőmű

A Svájcban található Bázel egyik legnagyobb látványossága lett a Grosspeter Tower toronyház. A 78 méter magas épület teljes egész homlokzatát napelemekkel látták el, így naperőműként is tud funkcionálni. A toronyra 450 különböző méretű napelemet helyeztek fel. A befektetésnek köszönhetően pedig az épület a működéséhez szükséges energia 30 százalékát tudja megtermelni.  Szakértők szerint ez nagyon komoly arány.

Andreas Kaufmann, a Burckhard+Partner cég felelős építésze azt nyilatkozta, hogy a városkép megőrzése fontos szempont volt, így olyan toronyházat terveztek amelynél nem látszik, hogy a homlokzat napelemekből áll.

Mérföldkövek a megújuló energiák terén

Áttörések az elmúlt egy évben a világ körül szél és napenergiában

Mérföldkövek a megújuló energiák terén

Áttörések az elmúlt egy évben a világ körül szél és napenergiában

Már több, mint egy év telt el Trump kormányzási idejéből melynek előtérben főképp a botrányok szerepeltek, ezek között pedig kitüntetett helyet kapott környezetellenes politikája is.  Mindezek ellenére,  a megújuló energiák még mindig rekordokat döntögetnek az USA-ban és a világ körül is. Ez nagy részben annak köszönhető, hogy a megújuló energia egyre elérhetőbb árban.

Íme néhány megújuló energia rekord.

Kaliforniai napelem

A kedvező klímával és a környezetbarát politikával rendelkező Kalifornia már régóta vezető szerepet tölt be a napenergia terén az USA-ban. 2018 márciusában az állam napenergia rekordot döntött, mikor a Kalifornia Független Irányító Rendszer  – ami 80%-ban vezeti az elektromos energiát az államban  – megütötte minden idők rekordját, mikor is a csúcsigény a napenergia által termelt elektromosságra március 4-én 49.95 %-os volt. Az előző csúcs 2017. március 14-én 47.2 % volt.

Az állam megdöntött még egy rekordot a rákövetkező napra: 10.400 megawatt napenergiát termelt. Ez 500 megawattos növekedést jelent az előző csúcshoz képest.

Kőszénmentes Anglia

Anglia – szülőföldje az ipari forradalomnak -, egy történelmi előrelépést tett egy zöldebb országért ebben a hónapban, amikor több, mint 2 napig nem használtak fosszilis energiát. Ilyen 136 éve nem történt.

Az Independent szerint a korábbi rekord 55 órán át tartott, mikor az ország nélkülözni tudta a kőszén által előtermelt energiát.  Ilyen azóta nem volt, mióta Nagy Britannia első széntüzelésű erőműve megnyitott Londonban, 1882-ben.
Szénüzemeltetésű energia helyett, az ország jelenleg igyekszik egyszerre használni megújuló és nukleáris energiát. A szél energia termeli a legtöbb elektromosságot, azt követi a nukleáris energia, a biomassza, a napelem és a vízenergia.

A szénmentes időtartam pár héttel azután jött, hogy az Egyesült Királyság megdöntött egy újabb rekordot, mikor a teljes elektromosságot kitermelte szélenergiából – 14 gigawattot.

De továbbra is bizonytalan a jövője a megújuló energiának Angliában, miután az ebbe tett befektetései 57 %-os esést eredményeztek – ez beruházási esés egyedülálló az egész világon.

Portugália többlettermelése megújuló energiákban

Márciusban Portugália címlapokra került azzal, hogy több megújuló energiát termelt, mint amennyit az ország fel tudott volna használni. Az ország termelése ebben a hónapban 4.812 gigawattóra volt, ami 4.3 %-kal több, mint amit az ország felhasznált, ami 4.647 gigawattóra.

Portugália továbbra is használ néhány fosszilis energiát elektromosság előállítására, noha márciusban 70 órán keresztül a napenergiavolt az egyedüli forrása az elektromosságnak. Az ország mégis elsősorban szél és vízenergiára támaszkodik, ami 42 és 55 % között teszi ki Portugália elektromos igényét.

Rekord döntések a világ körül

Nem csak az USA tett nagy és történelmi előrelépéseket a megújuló energiák terén, hanem az egész világ területén rekordmennyiségű napelemes rendszert telepítettek ki. 2017-ben ez 98 gigawatt volt, ami több, mint az összes telepített szén, nukleáris és gáz kapacitás együttesen véve.

A  vezető szerepet Kína viszi, 53 gigawattnyi telepített rendszerrel – ami több, mint a fele a globálisan telepített rendszerekösszességének. Kína továbbá megfogadta, hogy 360 billió dollárt fektet még 2020-ig napelem energiába.

A Google következő tiszta energia befektetése az akkumulátorok

Google, már így is a világ legnagyobb vállalati felvásárlója a szél és napenergiának, hamarosan pedig egy újabb tiszta energia befektetést tesz – ezúttal akkumulátorokra. “Szeretnénk valami befektetni 2018-ban is” nyilatkozta egy interjúban Neha Palmer az Alphabet Inc. energia stratégia vezetője a new yorki Bloomberg New Energy Finance Future of Energy csúcstalálkozón. “Jelenleg új projektek után kutatunk” 
 
Palmer azt mondta, hogy a Google egyelőre több opció között gondolkodik. A lehetőségek között felmerült egy független akkumulátor telep ami segítené az elektromos hálózatokat, egy BTM szerkezet ottonoknak vagy vállakozásoknak illetve egy akkumulátor rendszer napelem vagy szél farmoknak.
A cég továbbra is vizsgálja, hogy melyik opció lenne a legjobb befektetés.
” A zsűri továbbra is gondolkodik.” – jegyezte meg Palmer ” A legfontosabb szempont az, hogy az akkumulátorok adta lehetőségekből a legtöbbet hozzuk ki.”

Napelem rendszer, 5000W

GreenSys Electric Kft. - Minőségi napelemes rendszerek

Napelem rendszer, 5000W

Ha napelemet szeretne keresse a GreenSys Electric Kft.-t, minőségi napelemes rendszerek!

További információ a honlapunkon: www.gsenapelem.hu

Ossza meg, segítse a napelemek terjedését. Köszönjük.

Lakossági energiatárolás a Panasonic-tól

Németországban indítja el a Panasonic annak a lakossági felhasználásra szánt, 8 kilowattóra tárolási kapacitású akkumulátornak a terítését, melyet lényegében a napenergia-termelő háztetőkhöz szabtak. Arra, hogy azt követően is ingyen legyen a lakók számára az áram, ha már régen lement a Nap…

A Panasonic bejelentkezett Európába, egy olyan kiforrott termékkel, mely forradalmasíthatja az öreg kontinensen a hálózati energiaellátásról alkotott, amúgy is átalakulóban lévő nézeteket. A tavasszal bemutatott Tesla otthoni használatú akkupakkjától, a PowerWall-tól eltérően a japán cég nem marketingeszközökkel próbálja eladni a sajátját, hanem nemes egyszerűséggel “Residential Storage Battery System” lakossági energiatároló rendszernek hívja. A bemutató Ausztráliában volt, de Európában is árulni fogja ezeket az energia tároló eszközöket. A piacépítés a leginkább napelemekkel megfertőzött Németországban kezdődik, majd az utóbbi években bődületes növekedést mutató Egyesült Királyságban és Franciaországban folytatódik. Aztán igény szerint máshol is elérhetőek lesznek.

A nagy méretű, fehér téglatestnek látszó, 159 kilós akkumulátor a méretei alapján (138×96,6×28 cm) voltaképpen minden lakásban, házban elhelyezhető szinte észrevétlenül, mivel alig nagyobb, mint egy méretes cipős-szekrény, és a hangtalan működés mellett 40 Celsius-foknál melegebbre nem is tud felhevülni.

Az LJ-SK84A kódnevet viselő “doboz” burkolata alatt egy olyan, lítiumion-akkumulátorokból álló rendszert építettek be, melynek a tárolási kapacitása 8 kWh, teljesítménye pedig 2 kW. Ez azt jelenti, hogy a tároló teljesen feltöltött állapot esetén képes 4 órán keresztül 2000 W teljesítményű fogyasztót kiszolgálni.
De a rendszer képes tulajdonosi preferenciák kezelésére is; ez azt jelenti, hogy a garázsba, picébe, mellékhelyiségbe telepíthető “tégla” különböző töltési és kisütési programok kezelésére és futtatására képes, és a használói dönthetik el, hogy adott esetben az elektromos autó telepeinek feltöltése, vagy az éjszakai mosási program élvez-e adott esetben elsőbbséget. A Panasonic rendszerének vezérlőmodulját a hatékony töltés/kisütés biztosítására programozták be, de arra is felkészítették, hogy rugalmasan kezelni tudja akár a csúcsidőben, zsinórban termelő napelemes háztetők igényeit is.
A tárolórendszereket egyelőre kizárólag a japán Panasonic gyárban készítik majd, ennek ellenére a cégnél azt remélik, hogy riválisai lehetnek az éppen a saját lítiumion-akkumulátor üzemét, a Gigafactoryt átadni készülő Teslának – már csak azért is, mert a meglehetősen borsos árú Powerwall-on épp túllépni készül a kínálati piac. Az árról egyelőre nincs hivatalos adat, de a  japán cégnél úgy vélik, időben megérkeztek az európai otthonok energiatárolási versenyének startjához. Ennek megfelelő a várakozás is: 2018-ra csak e szektorból 83 millió dolláros bevétellel kalkulálnak.

Ha megújuló energiával szeretne élni és Önnek cége van vagy közületi támogatást szeretne: napelem pályázat

Öt napelem rendszer, Drón légi felvétel

Öt napelem rendszer, Drón légi felvétel

A GreenSys Electric Kft. által telepített napelem rendszerek, drón légi felvételei. Kérjen árajánlatot, legyen Önnek is tiszta energiája.

http://www.gsenapelem.hu/napelem-rendszerek-haztartasoknak