Tisztaenergia-rekordok Európában

Az idei évben két jelentős megújuló energiákkal kapcsolatos rekord dőlt meg Európában. Az egyik a szigetországban, Nagy Britanniában, ahol immáron ezer órán át működött a brit elektromos hálózat szénenergia nélkül. Holott tavaly ilyenkor ez csak a 834 órát érte el. Ez mit sem bizonyít jobban, hogy az ország egyre kevésbé függ a szénenergiától.

Az idei évben két jelentős megújuló energiákkal kapcsolatos rekord dőlt meg Európában. Az egyik a szigetországban, Nagy Britanniában, ahol immáron ezer órán át működött a brit elektromos hálózat szénenergia nélkül. Holott tavaly ilyenkor ez csak a 834 órát érte el. Ez mit sem bizonyít jobban, hogy az ország egyre kevésbé függ a szénenergiától.

Németország is mérföldkőhöz érkezett a megújuló energiák területén. 2018-ban már több energiát termeltek megújulókból, mint szénből. Idén szénenergiából eddig 35,1 százalékát fedezték az ország áramigényének. Megújulókból pedig 36,5 százalékát.

Ehhez a fejlődéshez hozzájárul az, hogy az  EU szigorítja az emisszókereskedelmet, így drágul a szénenergia ára. Illetve az is segít a megújulásban, hogy az akkumulátorok egyre olcsóbbak, így egyre inkább megéri nap- és szélerőműveket építeni.

Tovább az EU júniusban a korábbinál ambiciózusabb célokat tűzött ki a megújuló energiák területén, így a tagállamoknak 2030-ra már energiaszükségletük legalább 32 százalékát kell majd megújuló forrásokból fedezniük.

Segítse elő a megújuló energiák terjedését és ossza meg ismerőseivel a hírt!
 
Ha pedig napelemekben gondolkodik akkor keressen minket és segítünk a teljes körű kivitelezésben! www.gsenapelem.hu/kapcsolat

 

Rövidesen csak napelemekkel fog energiát termelni India

A megújuló energiák egyre nagyobb terepet nyernek időről-időre. A vezető országok közül Kína után India is nagy lépéseket tesz az ország fejlődése érdekében. R.K Singh az ország energetikai minisztere, javaslatot tett egy 100 GW-os meghaladó beruházásra. 

Hosszabb távon az a célja az államnak, hogy hogy 175 GW-os rendszer biztosítsa a teljesítményt 2022-ig. Jelenleg a napenergia által termelt érték mindösszesen 24,4 GW. Összehasonlításképp: Amerikában a naperőművek összesen 55,9 GW-ot termelnek.

Indiában viszont gyors tempóban növekszik az ágazat: a tavalyihoz képest 72 százalékkal emelkedett meg a kapacitás. 

Johannes Urpelainen szakértő szerint a 100 GW-os projekt több kisebb létesítmény tető alá hozásáról szólna. „A napenergia nagyon népszerű és olcsó is errefelé. Modi miniszterelnök is gyakran szóba hozza, és mára mindenfelé látjuk, hogy használatban van. 2012-ben még ritka volt, mint a fehér holló.”
_________________________________________________________

Segítse elő a megújuló energiák terjedését és ossza meg ismerőseivel a hírt!

Ha pedig napelemekben gondolkodik akkor keressen minket és segítünk a teljes körű kivitelezésben! www.gsenapelem.hu/kapcsolat

2020-ra csak megújuló energiákkal müködik a Samsung



Kép forrása: Samsung

A Samsung bejelentette, hogy 2020-ra 100%-ban megújuló energiákra áll át. Ami így érinti az Egyesült Államokban, Európában és Kínában lévő irodáit és gyárait és köztük a Jászfényszarun található magyar telephelyet is. A multinacionális vállalat jelenlegi energiaigényének mindössze 1%-át fedezik megújuló energiaforrások. 
 
A vállalat hamarosan publikál egy jelentést, melyben részletezi a jövőbeni terveit. A lépést elősegítette a Greenpeace több éves kampánya, melynek célja, hogy a nagy vállalatok felismerjék az éghajlati válság fontosságát és tegyenek egy élhetőbb jövőért.
 
Segítsen terjeszteni a megújuló energiák hírét és ossza meg a posztot ismerőseivel!
 
Ha pedig Ön már napelemekben gondolkodik akkor keressen minket és segítünk a teljes körű kivitelezésben! www.gsenapelem.hu/kapcsolat

Kötelezővé tették a napelemet Kaliforniában

A Kaliforniai Energiaügyi Bizottság (CEC) tervezete szerint minden Kaliforniában épülő legalább háromemeletes új háznak rendelkeznie kell napelemekkel 2020 január 1-jétől. A rendelet óriási győzelem az amerikai napenergiaiparnak, amely már most Kalifornia legnagyobb piaca.  A Bizottság szerint ezzel a lépéssel hosszú távon több tízezer dollárt fognak megtakarítani a fogyasztóknak a havi energiaszámlájukon.

Az intézkedések köszönhetően 700 ezer tonnával csökkenne az állam üvegházhatásúgáz-kibocsátása három év alatt. Ami egyenlő azzal, mintha 115 ezer autó tűnne el az utakról.

Valószínű, hogy az új szabály révén a napelemes rendszerek elérhetőbbek lesznek, így mind a panelek, mind a létesítmények sokkal olcsóbbak lesznek  Az amerikai tagállamok közül Kalifornia a legambiciózusabb a megújuló energiák terén: az állam energiafogyasztásának felét megújuló forrásokból szeretné nyerni 2030-ra.