Tisztaenergia-rekordok Európában

Az idei évben két jelentős megújuló energiákkal kapcsolatos rekord dőlt meg Európában. Az egyik a szigetországban, Nagy Britanniában, ahol immáron ezer órán át működött a brit elektromos hálózat szénenergia nélkül. Holott tavaly ilyenkor ez csak a 834 órát érte el. Ez mit sem bizonyít jobban, hogy az ország egyre kevésbé függ a szénenergiától.

Az idei évben két jelentős megújuló energiákkal kapcsolatos rekord dőlt meg Európában. Az egyik a szigetországban, Nagy Britanniában, ahol immáron ezer órán át működött a brit elektromos hálózat szénenergia nélkül. Holott tavaly ilyenkor ez csak a 834 órát érte el. Ez mit sem bizonyít jobban, hogy az ország egyre kevésbé függ a szénenergiától.

Németország is mérföldkőhöz érkezett a megújuló energiák területén. 2018-ban már több energiát termeltek megújulókból, mint szénből. Idén szénenergiából eddig 35,1 százalékát fedezték az ország áramigényének. Megújulókból pedig 36,5 százalékát.

Ehhez a fejlődéshez hozzájárul az, hogy az  EU szigorítja az emisszókereskedelmet, így drágul a szénenergia ára. Illetve az is segít a megújulásban, hogy az akkumulátorok egyre olcsóbbak, így egyre inkább megéri nap- és szélerőműveket építeni.

Tovább az EU júniusban a korábbinál ambiciózusabb célokat tűzött ki a megújuló energiák területén, így a tagállamoknak 2030-ra már energiaszükségletük legalább 32 százalékát kell majd megújuló forrásokból fedezniük.

Segítse elő a megújuló energiák terjedését és ossza meg ismerőseivel a hírt!
 
Ha pedig napelemekben gondolkodik akkor keressen minket és segítünk a teljes körű kivitelezésben! www.gsenapelem.hu/kapcsolat

 

Rövidesen csak napelemekkel fog energiát termelni India

A megújuló energiák egyre nagyobb terepet nyernek időről-időre. A vezető országok közül Kína után India is nagy lépéseket tesz az ország fejlődése érdekében. R.K Singh az ország energetikai minisztere, javaslatot tett egy 100 GW-os meghaladó beruházásra. 

Hosszabb távon az a célja az államnak, hogy hogy 175 GW-os rendszer biztosítsa a teljesítményt 2022-ig. Jelenleg a napenergia által termelt érték mindösszesen 24,4 GW. Összehasonlításképp: Amerikában a naperőművek összesen 55,9 GW-ot termelnek.

Indiában viszont gyors tempóban növekszik az ágazat: a tavalyihoz képest 72 százalékkal emelkedett meg a kapacitás. 

Johannes Urpelainen szakértő szerint a 100 GW-os projekt több kisebb létesítmény tető alá hozásáról szólna. „A napenergia nagyon népszerű és olcsó is errefelé. Modi miniszterelnök is gyakran szóba hozza, és mára mindenfelé látjuk, hogy használatban van. 2012-ben még ritka volt, mint a fehér holló.”
_________________________________________________________

Segítse elő a megújuló energiák terjedését és ossza meg ismerőseivel a hírt!

Ha pedig napelemekben gondolkodik akkor keressen minket és segítünk a teljes körű kivitelezésben! www.gsenapelem.hu/kapcsolat

Kötelezővé tették a napelemet Kaliforniában

A Kaliforniai Energiaügyi Bizottság (CEC) tervezete szerint minden Kaliforniában épülő legalább háromemeletes új háznak rendelkeznie kell napelemekkel 2020 január 1-jétől. A rendelet óriási győzelem az amerikai napenergiaiparnak, amely már most Kalifornia legnagyobb piaca.  A Bizottság szerint ezzel a lépéssel hosszú távon több tízezer dollárt fognak megtakarítani a fogyasztóknak a havi energiaszámlájukon.

Az intézkedések köszönhetően 700 ezer tonnával csökkenne az állam üvegházhatásúgáz-kibocsátása három év alatt. Ami egyenlő azzal, mintha 115 ezer autó tűnne el az utakról.

Valószínű, hogy az új szabály révén a napelemes rendszerek elérhetőbbek lesznek, így mind a panelek, mind a létesítmények sokkal olcsóbbak lesznek  Az amerikai tagállamok közül Kalifornia a legambiciózusabb a megújuló energiák terén: az állam energiafogyasztásának felét megújuló forrásokból szeretné nyerni 2030-ra.

Mérföldkövek a megújuló energiák terén

Áttörések az elmúlt egy évben a világ körül szél és napenergiában

Mérföldkövek a megújuló energiák terén

Áttörések az elmúlt egy évben a világ körül szél és napenergiában

Már több, mint egy év telt el Trump kormányzási idejéből melynek előtérben főképp a botrányok szerepeltek, ezek között pedig kitüntetett helyet kapott környezetellenes politikája is.  Mindezek ellenére,  a megújuló energiák még mindig rekordokat döntögetnek az USA-ban és a világ körül is. Ez nagy részben annak köszönhető, hogy a megújuló energia egyre elérhetőbb árban.

Íme néhány megújuló energia rekord.

Kaliforniai napelem

A kedvező klímával és a környezetbarát politikával rendelkező Kalifornia már régóta vezető szerepet tölt be a napenergia terén az USA-ban. 2018 márciusában az állam napenergia rekordot döntött, mikor a Kalifornia Független Irányító Rendszer  – ami 80%-ban vezeti az elektromos energiát az államban  – megütötte minden idők rekordját, mikor is a csúcsigény a napenergia által termelt elektromosságra március 4-én 49.95 %-os volt. Az előző csúcs 2017. március 14-én 47.2 % volt.

Az állam megdöntött még egy rekordot a rákövetkező napra: 10.400 megawatt napenergiát termelt. Ez 500 megawattos növekedést jelent az előző csúcshoz képest.

Kőszénmentes Anglia

Anglia – szülőföldje az ipari forradalomnak -, egy történelmi előrelépést tett egy zöldebb országért ebben a hónapban, amikor több, mint 2 napig nem használtak fosszilis energiát. Ilyen 136 éve nem történt.

Az Independent szerint a korábbi rekord 55 órán át tartott, mikor az ország nélkülözni tudta a kőszén által előtermelt energiát.  Ilyen azóta nem volt, mióta Nagy Britannia első széntüzelésű erőműve megnyitott Londonban, 1882-ben.
Szénüzemeltetésű energia helyett, az ország jelenleg igyekszik egyszerre használni megújuló és nukleáris energiát. A szél energia termeli a legtöbb elektromosságot, azt követi a nukleáris energia, a biomassza, a napelem és a vízenergia.

A szénmentes időtartam pár héttel azután jött, hogy az Egyesült Királyság megdöntött egy újabb rekordot, mikor a teljes elektromosságot kitermelte szélenergiából – 14 gigawattot.

De továbbra is bizonytalan a jövője a megújuló energiának Angliában, miután az ebbe tett befektetései 57 %-os esést eredményeztek – ez beruházási esés egyedülálló az egész világon.

Portugália többlettermelése megújuló energiákban

Márciusban Portugália címlapokra került azzal, hogy több megújuló energiát termelt, mint amennyit az ország fel tudott volna használni. Az ország termelése ebben a hónapban 4.812 gigawattóra volt, ami 4.3 %-kal több, mint amit az ország felhasznált, ami 4.647 gigawattóra.

Portugália továbbra is használ néhány fosszilis energiát elektromosság előállítására, noha márciusban 70 órán keresztül a napenergiavolt az egyedüli forrása az elektromosságnak. Az ország mégis elsősorban szél és vízenergiára támaszkodik, ami 42 és 55 % között teszi ki Portugália elektromos igényét.

Rekord döntések a világ körül

Nem csak az USA tett nagy és történelmi előrelépéseket a megújuló energiák terén, hanem az egész világ területén rekordmennyiségű napelemes rendszert telepítettek ki. 2017-ben ez 98 gigawatt volt, ami több, mint az összes telepített szén, nukleáris és gáz kapacitás együttesen véve.

A  vezető szerepet Kína viszi, 53 gigawattnyi telepített rendszerrel – ami több, mint a fele a globálisan telepített rendszerekösszességének. Kína továbbá megfogadta, hogy 360 billió dollárt fektet még 2020-ig napelem energiába.